20a Maratona dles Dolomites 2006. 07. 02. La Villa

2006. 07. 01. Szombat

A gyerekeket péntek este átszállítottuk a nagyikhoz, majd korán lefeküdtünk. Szombat hajnalban 4:15-kor elindultunk újra Olaszországba, hogy résztvegyünk a várva várt Dolomitok maratonon.
A versenyen három táv közül lehetett választani:


1. 55 km 1780 m szinttel



2. 106 km 3090 m szinttel



3. 138 km 4190 m szinttel



Mi a 106 km-es távot tűztük ki célul. Megcsináltuk. :)))) De ehhez a rövidtávot 10:45-re be kellett fejezni, hogy továbbengedjenek. Ez előzetesen elég reménytelen vállalkozásnak tűnt.

Az utat már jól ismertük, az idén már negyedszer mentünk ugyanazon az útvonalon, de most csak Riscone-ig kellett autózni.

Napsütéses idő volt végig. Sajnos a grazi autópályán megint baleset volt.

13 órakor értünk a szállásra, igaz, előtte kicsit bolyongtunk Brunico-ban, mert a GPS útvonaltervező térképe nem volt a legfrissebb állapotban. Kicsit bevitt bennünket a málnásba.

A szálloda nagyon klassz volt. Egy csendes kis faluban, a falu végén volt. Lepakoltuk a cuccokat, majd elindultunk Corvaraba, hogy Bitortól átvegyük a nevezési csomagot. A bringás mez, amit kaptunk, nagyon ütős, és az is tetszett, hogy a rajtszámon a nevünk is rajta volt. Az indulókat külön színkódok alapján sorolták be, ami a rajthozállást, és a rajtolást volt hivatott megkönnyíteni. Zolinak sárga, nekem zöld rajtszínem volt. Ez azt is jelentette, hogy nem egy helyről, és nem egy időpontban fogunk rajtolni, de ez egyikünket sem zavarta. Én tudtam, hogy úgy is hátba fog verni Zoli, ezért teljes lelki nyugalommal vettem tudomásul a tényeket. A csomag áttekintése és némi taktikai megbeszélés, után átmentünk a versenyközpontba.

Hatalmas élet volt, sok kiállítóval, nézelődő emberrel. Gyorsan eltelt az idő, és csodával határos módon Zoli örömére egy fillért sem költöttem. Fél 5-re visszamentünk Corvaraba, hogy találkozzunk a többiekkel. Tibi útbaigazítása a találkahelyre nagyon jó volt annak ellenére, hogy csak annyit tudtunk, a főúton van egy nagy kanyar, és ott van egy jellegzetes ház, barna díszítő betét van az oldalán. Azért a házszámot is elárulta, de azt elég nehéz volt észrevenni. Mivel a GPS helyett én navigáltam, egyből odataláltunk. Hiába mondom Zolinak, hogy ne cseréljen le, nem hisz nekem.



Újabb taktikai megbeszélés után a társaság egyik fele visszament Alleghe-be, a többiekkel pedig beültünk egy étterembe. A focirajongó bringások örömére fagyizás közben még a foci vb izgalmait is élvezni lehetett.

A corvarai kiruccanásból Kangáékkel együtt mentünk a szállásra, ahol 5 fogásos vacsora várt minket. Elég sokáig tartott, amíg végigettük a menüt, de utána gyorsan ágybabújtunk, mert vasárnap 4-re volt programozva az ébresztés.



2006. 07. 02. vasárnap

A korai óracsörgés után nagy izgalommal készülődtünk. Kangáékkal együtt indultunk el. Mivel mi ismertünk egy rövidebb útvonalat La Villaba, ezért elől mentünk. GPS-ünkre hagyatkozva haladtunk. Amikor szombaton Corvaraba mentünk két útvonal közül választottuk ki az egyiket. Azzal nem is volt semmi probléma. Vasárnap reggel viszont Zoli a másik úton ment, így fordult az elő, hogy pár km után a kukoricaföldön találtuk magunkat egy földúton. Miért is ne a verseny előtt menjünk arra, de tényleg rövidebb volt, és egy idő után a főúton haldtunk.

La Villanal már nagy jövés-menés volt, sok bringás araszolt felfelé az úton. Az autót leállítottuk a patkára, majd gyorsan összeszedtük magunkat és mi is bringával érkeztünk La Villaba. Rajtunk kívül még 8000 másik elvetemült kerékpáros várta a rajt elérkezését.

A faluban rendezők irányították az embereket a rajtpozícióhoz a rajtszám színe alapján. A szervezők nagyon értették a dolgukat, minden a topon volt. Elfoglaltuk a helyünket, majd vártuk a rajtpisztoly feldördülését. 6:15-kor indult el a mezőny eleje. Mire rám – a zöldekre - került a sor 7 perc telt el, így én 6:22-kor haladtam át a rajtvonalon. Zoli a sárga rajtszámával 6:45-kor tette ugyanezt.
A mezőny zavartalan előrehaladását az egész úton teljes útlezárás biztosította. Délután háromig teljesen le volt zárva a környék a motorosok, autósok elől. Talán ez volt a legjobb az egészben, nyugodtan lehetett lefele menni.
Több etetőponton lehetett pótolni az elvesztett kalóriákat és folyadékot.
A mezőny a rajt után szép folyamatosan araszolt felfelé az első emelkedőn, ami a Campolongo-ra vezetett fel.
Akár felfelé, akár lefelé néztem a hegy oldalán, hosszú kígyózó sorokban haladtak a bringások.



A gyorsabb lábúak már a hegy tetején voltak, amikor én még épp, hogy megkezdtem a mászást.

A pulzusom elég hamar a max. fölé emelkedett, és majd egy órán keresztül sikerült tartanom a 185-ös átlagot. Felfelé lószolás közben többször gondoltam rá, hogy meg kellene állni és lejjebb vinni a pulzust, mert nem lesz ez így jó, de nem volt lelki erőm megállni sem.

Az egyik kanyarban egyszer csak lelkes szurkolótábor kiabálta, hogy "Hajrá Gruppetto!", majd gyorsan fotós pozícióba helyezkedtek. Pöttty buzdított teljes lelkesedéssel. Nem sokkal ezután újabb "Hajrá Gruppetto!, Hello Kollina"-ra lettem figyelmes. Próbáltam én is értelmes hangokat kiadni magamból. Végül is sikerült pROF-ot üdvözölnöm, és viszonozni a buzdítást, de csak annyit láttam, hogy az új kékvillám elsuhan mellettem a Campolongora vezető út felénél.

Nem sokkal később felértem a csúcsra. Nagyon jó érzés volt több ezer embert látni fent, amint sietve magukra kapkodják a széldzsekit, pótolják a kalóriákat és a folyadékot az etetőpontnál és elindul a zúzás lefelé. Az én széldzsekim Zoli bringás táskájában volt, így nem kellett sokat időznöm az öltözködéssel. Az etetőpontnál sem álltam meg. Úgy, ahogy voltam - két rövid ujjú mez, kar és lábmelegítő - nekifordultam a lejtőnek. Magamat meghazudtoló sebességgel száguldottam le Arabbaba. A pulzusom emberi tartományba süllyedt. Bitorral a Campolongo-ról lefelé találkoztunk össze, sikerült pár szót váltani, majd mindketten mentünk a saját tempónkban tovább Arabba felé. A limitek szűkítésével nem sok esélyt adtam magamnak a középtávhoz, de azért titokban bíztam benne, hogy meg fogom csinálni. Ezért volt a nagy sietség. Arabbából újabb szerpentinen kellett megközelíteni a passo Pordoi tetejét. Ez az út már ismerős volt, minden méterét ismertem. Menet közben felidéztem magamban a május végi kirándulásunk emlékeit és a Giro d'Italia hangulatát, így gyorsan telt az idő. És már jól bemelegedtem. A hátam mögül egyszer csak megint meghallottam a "Hajrá Gruppetto!"-t, és kölcsönös üdvözlés közepette Gyuri száguldott el mellettem.

Már vártam, hogy Zoli utolérjen, de csak nem jött. Felértem. A Pordoi tetején osztrák népviseletbe öltözött zenészek fújták hatalmas kürtjüket. Emberek százai öltözködtek megint. Én megállás nélkül mentem tovább, újabb előkapott emlékekkel a fejemben. A 19. kanyarnál rámtört a nosztalgia. Itt néztük a Girot.

A Pordoiról lefelé most kellemesebb volt az út, mint egy hónapja. Az útlezárás miatt egyetlen autó vagy motor sem volt a közelben, így szabadon lehetett az egész utat használni.

Az árnyékos helyeken eléggé fáztam lefelé menet, így volt mi ösztönözzön a sietésre. A következő hegy a Sella volt, ahová a pordoi zúzásból egy jobbkanyar vezetett felfelé. Mivel erőm nem volt arra, hogy ülve leváltsak, ezért leszálltam a bringáról, majd katt, katt, katt, nagyi befigyelt kézzel. :)) Nem én voltam az egyedüli, aki a kanyar után megállt. Ki levetni a plussz ruhákat, ki leváltani. Zoli még mindig sehol, pedig már rég utol kellett volna érnie. Azt mondta, hogy lehet, hogy felfelé nem ér utol, de lefelé tuti. Na mindegy. Végül is 20 perccel később indult, és egy csomót fotózott útközben. Elindultam a Sellara. Nem sokkal az elágazás után újabb etetőpont várta a bringásokat. Megálltam inni, szilárd kaja nem nagyon csúszott, igaz még mindig jóval 170 fölötti pulzusom volt, én meg azzal nem nagyon tudok enni. A folyadékot pótoltam, majd a feleslegtől megszabadultam. Volt 3 mobil wc, de mindegyik foglalt volt. 10 perc várakozás után meguntam és a fenyőerdőt választottam. Kiderült, nem csak én voltam türelmetlen. Mindeközben egyszer csak ismerős hangra lettem figyelmes. Beért Zoli is. Megnyugodtunk, hogy mindegyikünk jól van. Mivel neki nagy esélye volt arra, hogy szintidőn belül elérje a középtáv elágazását, megegyeztünk, hogy nem vár rám, hanem megy tovább. Néhány puszi után újra egyedül vettem nyakamba a Sellara vezető szerpentint.

Az úton felfelé többször eszembe jutott pROF még itthon tett megjegyzése, hogy ha túlvagyunk a Pordoi-on, akkor onnan már nem lesz nehéz az út. A Sella már könnyen bevehető. Nem tudom szerencsétlet ember hányszor csuklott, de nekem az 5,5 km-en egy csomószor eszembe jutott. Ez sokkal meredekebb volt a Pordoi-nál, szerencsére nem volt olyan hosszú. A Sella tetején tibeti emberek szórakoztatták a tömeget, dobszólóval adva meg a ritmust.

Zoli már árkon-bokron is túlvolt, amikor én felértem a Sellara. Innét újabb zúzás indult lefelé. Az úton több helyen is sárga zászlós emberek integettek, és figyelmeztették a tömeget az út rosszabb minőségére. Mit mondjak, nekem, a magyar utak után fel sem tűnt, hogy itt-ott kátyú van, vagy keresztben be van repedve az aszfalt. Az egyik szakaszon piros zászlós bácsika integetett. Na, mondom magamban, itt biztos útfelbontás, vagy építkezés lehet, vagy tényleg nagyon rossz az út, ha hirtelen megváltozott a zászló színe. Én semmi különösebbet nem vettem észre, csak annyit, hogy 50 m-en kicsivel több keresztrepedés volt az aszfalton. A lejtmenet megint falnak ütközött, elértem a Gardenara felvezető szerpentint. A váltóm kattogott megint egy keveset, majd egy kellemes mászás után felértem újra a csúcsra.

A Gardena tetején az etetőpontnál megint ittam egy keveset, majd az órámra pillantva láttam esélyt arra, hogy kijussak a középtávra. Nagy sietve indultam neki a Corvaraba vezető lejtőnek. A térkép visszafelé nézendő

Csak két kanyar volt, ahol 25 alá fékeztem magam. Sok erőtt adott, hogy az egyik szakaszon találkoztam egy olasz leányzóval, akinél gyorsabban mertem lefelé menni. Nagyon akartam a középtávot. Az egyik legnyomósabb indok volt, hogy Fruzsi pont ezen a napon ünnepelte 3. szülinapját. Ha az anyja meg utazik 700 km-t és ráadásul még a szülinapján is teszi, akkor tartozik a lányának annyival, hogy nem elégszik meg az 55 km-rel. Ez nagy ösztönzést adott. 19 perc alatt tettem meg a lefelé vezető utat. Csak azzal nem számoltam az út során, hogy az a kmórám, amelyikkel a pontos időt nézem, épp késik. Egyszerűen eszembe se jutott reggel, hogy egyeztetni kellene a pontos időt. A poláron a pontos időt meg nem figyeltem. Hiba volt. Így fordult az elő, hogy az órám 10:40-et mutatott a célnál, de nem találtam meg a középtárvra kivezető utat. Mit mondjak, a cél előtt sokat szerencsétlenkedtem. Amikor megláttam az "ultimo chilometro" táblát, még jobban belehúztam. Le is előztem 3 embert, majd az út egyszer csak befordult a célegyenesbe. Akkor már sejtettem, hogy eltévesztettem az utat. A célvonal előtt 1 méterrel megálltam és kb. 3 embert kérdeztem meg, hogy hol lehet továbbmenni. Ebből az utolsó csak annyit mondott "chiuso". Nem értettem, hogy miért mondja azt, hogy zárva, hiszen az órám még mindig 10:42-t mutat, és 10:45 volt a szintidő. Mérgemben áttoltam a bringát a célvonalon. A chipemet levették, helyette kaptam egy klassz sapkát. A hivatalos időm az 55 km-en 4:29.34 lett.

A részletes statisztika:
name: Andrea Fazekasné Kollin
bip: 746
city: H-Budapest
category: 55km Donne/Frauen 19-39 anni
start time: 6:22.30,6
finish time: 10:52.04,7
race time: 4:29.34,1
average speed: 12,241 km/h
place overall: 148.
place category: 72.
Gardena 10:32.33,1 4:10.02,5 72. 148.

A polárral mért adatok:
Átlagpulzus: 163
Max pulzus: 186
Táv: 55,2 km
Szintemelkedés: 1760 méter
Átlaghőmérséklet: 14 fok
Kcal: 4109

Teljes letargia tört rám, hogy hogy lehetek ennyire szerencsétlen. Az egyik kordonnál Pöttty lelket öntött belém, eligazított a középtáv útvonalára, én meg chip nélkül folytattam az utamat.

Zolival megbeszéltük még a Sellan, hogy ha kimegyek a középtávra, küldjek neki sms-t. Küldtem. Visszahívott. Kiderült, hogy már Arabbaban van, de megvár. Én tudtam, hogy kb. 1 órába telik nekem oda az út, ezért nem akartam tovább menni. Miért várjon rám 1 órát. Erre ő azt mondta, hogy ne hülyéskedjek már, biciklizni jöttünk, nem azért utaztunk ennyit, hogy 11-kor befejezzem a biciklizést. Elindultam. 200 méteren 5-ször álltam meg telefonálni, hogy biztos akar-e rám annyit várni. Az 5. telefonhívás után aztán a lelkem helyrejött annyira, hogy mégis csak folytattam a mászást újra a Campolongon. E közben mellettem több fiú is elhaladt. Lelki állapotom jellemzője volt, hogy nem azt figyeltem, melyik fiú milyen bringás gatyában van, hanem, hogy van-e chipjük. Volt. Pedig utánam jöttek. Nem tudom hogy, lehet, hogy már korábban áthaladtak az ellenőrző ponton, csak megálltak pihenni, kajálni. De mostmár mindegy. Viszont a végén Pöttty is azt mondta, hogy miután én elmentem, voltak még akik a középtávra mentek ki chippel.

A Campolongo másodszor már gyerekjáték volt. Úgy felértem, hogy észre sem vettem. Azt hittem, hogy nem csak a célnál, de most is eltévedtem. De aztán megláttam a csúcsot jelző táblát. A lefelé is nagyon könnyen ment. Zoli Arabbaban várt rám.



Némi folyadékpótlás, beszélgetés és egy banán legyűrése után indultunk tovább. Ennek a kis szünetnek köszönhetően Zoli elvesztett 1 órát. Közben megtudtam, hogy Zoli találkozott Walterddel, aki a Sellan már a második defektjét szerelte, és most kb. 28 perccel van előttünk.

Arabbaból a passo Falzaregora vezető utat megint csak jól ismertük. Ez egy jó kis zúzós rész, az átlagomat jócskán javította a hosszú lefelé. Igaz, itt már volt a főúton forgalom, de ennek ellenére csak 1-2 autó ment el mellettünk. Nagyon meleg volt, én el is felejtettem, hogy még mindig rajtam van a kar- és lábmelegítő. Zoli szólt, hogy azért levehetném, a Falzaregora felvezető 13 km-en nem fogok fázni. Így történt, hogy leálltunk az út mellett, és nekiálltam vetkőzni. 80 km és 2000 szint után már nem érdekelt, hogy ki lát és ki nem. Kar/lábmelegítő lecsúszott, alsó rövid ujjú mez lecsúszott, maradt csak egy. Így folytattuk az utat felfelé. Elértük az első táblát: Falzareggo 13 km. :))) Hajrá, kezdődhet a mászás. Araszolgattunk felfelé.



Egy balkanyarban rendőrök tartották a forgalmat, zavartalanul lehetett haladni. A kanyar után észrevettünk egy szervízautót, és mellette nagyon ismerős mez virított. Amikor odaértünk szegény Walterd a 3. defektjét szerelte. Zoli megállt segíteni, engem meg továbbküldtek. Így 10 km közös bringázás után újra egyedül haladtam felfelé. Időnként találkoztam dolomitos rajtszámos emberekkel. Már csak 4 km volt hátra, amikor kifogyott a kulacsom, a célban kapott energia ital pedig Zoli táskájában volt. Gondoltam megállok megvárom Walterd-t és Zolit, most már úgy is a közelben kell járniuk. Alig szálltam le a bringáról, már ott is voltak. Megkaptam az italt. Közben egy kedves olasz úr haladt el mellettünk és bíztatott bennünket, hogy alig van már hátra valami.

Az utolsó 4 km-t hármasban tettük meg. Útközben 1906 m magasan találtunk egy forrást, nagyon finom hideg vize volt. Mindhárman megtöltöttük a kulacsunkat és róttuk tovább a km-eket. Korábbi kiruccanásunk emlékei közül megint előkerült, hogy az utolsó 2 km kicsit durvább lesz, mint az előző 11 volt. De túléltük, könnyedén feljutottunk a Falzarego tetejére.

Itt találkozott össze a középtáv és a hosszútáv útvonala.

Majd várt bennünket az utolsó etetőpont. Az asztalok mögött volt akit a mentősök láttak el, infúziót kapott. Mi hál isten saját magunk tudtuk pótolni a folyadékot és a szilárd kaját. Mivel Walterdék még vasárnap este indultak haza, ezért elbúcsúztunk, ő előre ment, mi még egy kicsit ejtőztünk. 5 perc pihi után indultunk tovább.

Innét már csak 1,5 km-t kellett felfelé mászni a passo Val Parole-ra. Mit mondjak, ez már nagyon nehezen ment. Szerintem a Sella után a legkegyetlenebb rész volt, nyíl egyenesen emelkedett. Az utolsó 200 m-en a sebességem 4,5 km/h volt, így úgy döntöttem, gyalog gyorsabban haladok. Igazam volt, az utolsó 200 m-en toltam a bringát és 6 km/h-val haladtam. :))) Közeben Walterd barátjával is összefutottunk, aki a hosszú távot teljesítette. Tiborral amikor megtudta tőlünk, hogy Walterd nem rég indult el az etetőpontról, gyorsan a nyomába eredt.

A Val Parole-ról már Hawaii volt a célba vezető út. 13,5 km lejtmenet 40-es átlaggal. A térkép itt is visszafelé nézendő

Talán csak kétszer esett a sebességem 25 km/h alá a kanyarban. Nagyon büszke voltam magamra. Zoli is megdícsért, hogy most kétszer olyan gyors voltam lefelé, mint egy hónapja. A lefelé vezető úton mellém ért pROF, és pár méter együtt megtett km alatt nagyon kedvesen megkérdezte, hogy melyik távon mentünk. Gondoltam, neki is el van már borulva az agya, ha nem emlékszik rá, hogy legutoljára az első körben a Campolongora vezető úton találkoztunk. Minden esetre nagyon hízelgő volt a bizalma, de azért bevallottam neki, hogy a közép távon megyünk, ráadásul én chip nélkül. A csapatból még Mr. Fuji suhant el ezen a részen mellettem, majd újabb Gruppettossal már csak a célban találkoztunk.

La Villaból még egy kicsit másztunk felfelé, de ez már fel sem tűnt. 15:05-kor értünk be a célba, 16:00 kor volt kapuzárás. Zoli chippel, én chip nélkül mentem át a célvonalon. A második kört 3:55 alatt tettük meg. A teljes időmet én hivatalosan nem tudom, de Zoli eredménylistában szereplő ideje tulajdonképpen az enyém: 106 km; 8:21.44,1; 12,676 km/h És még volt egy óra a kapuzárásig. :)))

A Gruppetto csapat hosszú távú bajnokai is mind teljesítették a távot. A célban közösen kitárgyaltuk az úton szerzett élményeket, majd az együtt elfogyasztott ebéd után mindenki visszatért a szállásra.

Nagyon klassz napot töltöttünk ismét a Dolomitok között, élvezet volt ezen a versenyen részt venni. Örülök, hogy sikerült teljesítenem a középtávot. Tartoztam ezzel Fruzsinak is, és Zolinak is, aki képes volt rám várni, és nem érdekelte, hogy miattam mennyire visszaesik a rangsorban. Kicsit bosszant, hogy 4 perccel csúsztam le arról, hogy chippel mért időm legyen.

A polárral mért adatok:
Átlagpulzus: 151
Max pulzus: 171
Táv: 50,2 km
Átlagsebesség: 13,8 km/h
Max sebesség: 52,8 km/h
Eltelt idő: 3:55.28
Szintemelkedés: 1215 méter
Átlaghőmérséklet: 27 fok
Kcal: 3112

Összesített adatok a polár alapján:
Táv: 105,4 km
Eltelt idő: 8:21.44
Szintemelkedés: 2975 méter
Kcal: 7221

Továbbra is imádom Olaszországot és az olasz pasikat.

Forza Milram, vai Petacchi!!!!



Képek

Pöttty képei